2016. december 19., hétfő

2 hónappal a hajbeültetés után

Két hónap hamar eltelt, a műtét már távoli emlék. Karácsonyig Toszkánában dolgozom, egy olajfa ültetvényen intézem az olívaolaj külföldi értékesítését. Vidék, napsütés, november végén is 20-22 fok – nincs is ennél jobb hely a regenerálódásra.
Jó okom volt eljönni otthonról: távol mindentől sokkal kevésbé foglalkoztat a külsőm, szóval nem nézem feszülten magamat naponta a tükörben hogy mikor indulnak növekedésnek az új hajszálak.

Hajbeültetés után 2 hónappal - A beültetés területen szinte semmi nem látszik 2 hónap után, de már megindult a növekedés
 A helyzet többé-kevésbé olyan mint október közepén. Tehát ahol ritkás volt ott továbbra is ritkás, de örömteli hogy már itt-ott látszanak az új és immár maradandó hajszálak.

2016. november 21., hétfő

Egy hónappal a műtét után

Egy hónap hirtelen eltelt és már egészen távoli emlék a hajbeültetés műtét. A donorterület és a beültetett rész is lényegében begyógyult és mások szerint is szebb a fejem mint két éve. 

Az új hajszálak többnyire már kihullottak, egyelőre elég ritkás a hajam. Most szakállal kompenzálok. Fontos tudatosítani, hogy az eredményeket nem egy hónap után kell várni. Türelmesnek kell lenni; türelmem részben az első hajbeültetés tapasztalataiból táplálkozik.

Hajbeültetés után 1 hónappal
És ez most jó alkalom hogy tisztázzuk pontosan mikor érdemes várnunk a kívánt állapotot, mikortól szabad megvonni a hajbeültetés mérlegét. Annak idején sok mindent olvastam és hallottam, hogy a műtét után mikor leszek újra a régi. A kedvencem "a munkába állás" fogalma. Erre az egyik rivális klinika tíz napot ad; ezt amiatt nem tartom jó kategóriának, mert marhára nem mindegy hogy milyen munkát végez az ember. Aki emberekkel foglalkozik - mindegy hogy most közszereplőként, előadóként vagy ingatlanosként aki az esetleges vevőket vezeti körbe - ne várja nagyon hogy jó benyomást tesz 10 nap után. Én a könnyebb érthetőség kedvéért két másik önkényes fogalmat vezetnék be: szalonképes, randiképes állapothoz 1 hónapnak kell eltelnie, hogy azt mondjam, most már teljesen átlagos elfogadható a kinézetem. Az utóbbihoz (saját mércém szerint) 3-4 hónapot ki kell várni. 






Nyilván egyénfüggő hogy mikor nőnek ki nagy számban a végleges új hajszálak (minden klinika ennél sokkal hosszabb, nagyjából egy éves átmeneti periódussal számol, részben a biztonság kedvéért). Nekem anno 4 hónap teljesen elég volt hogy tükörbe nézve már sikernek lássam a műtétet. Most szeptemberben volt a műtét, szóval rég vártam ennyire a karácsonyt! :)

2016. október 20., csütörtök

A gyógyulás első hetéről

Az első néhány nap viszontagságos volt, mert éjszaka félig-meddig ülve, nyakpárnával kellett aludnom, - nem egy természetes testhelyzet, szóval sokat voltam ébren éjszaka. De ez igazán semmiség... 

A lényeg, hogy túl vagyok a hajbeültetésen, véget ért ez a tortúra, és ezt baromi jó kimondani. Egy hét után már alig látszanak a műtét nyomai. Nagy elismerés jár a műtétet végző sebésznek, mert nagyon tisztán dolgozott. Emlékszem, két évvel ezelőtt komoly fejtörést okozott, hogy mi lesz azokkal a véres pörkökkel, amik a beültetett területet borították. Arról volt szó, hogy maguktól leesnek, ehhez képest a második héten már erős dörzsöléssel kellett őket eltávolítani, és ugye ez egy hülye helyzet, mert én magamtól csak nagyon óvatosan érnék a frissen beültetett hajhoz. Ezen a klinikán viszont semmi ilyesmi, és ez megnyugvással tölt el.


Hajbeültetés után 1 héttel





A negyedik napon óvatosan el lehetett kezdeni zuhanyozni a fejemet, és azóta hátul a donorterületen is napról napra szebb. Egyelőre itthon lábadozok, igyekszem kerülni a megerőltetést. Mit mondjak, sose voltam ilyen hosszú ideig a négy fal között, nem vagyok hozzászokva. Szóval mindig nagyon örülök a látogatóknak! Egyelőre a kelleténél is elővigyázatosabb vagyok, de hát valljuk meg, egy ilyen költséges műtét eredményeit senki nem akarhatja veszélybe sodorni. Jól is jön a hirtelen rám szakadt nagy szabadság, most olyan dologra is tudok időt szakítani, amire év közben csak ritkán tudok.

2016. október 7., péntek

Hajbeültetés után

Néhány nap elteltével jelentem, egyelőre minden a legnagyobb rendben. A tervek szerint gyógyulok. De majd meglátjuk karácsonykor, addig nem kell elkiabálni semmit. Ugyanezt mondom a klinikára is, nyugtával dicsérjük a napot. Ez nem valami örökös pesszimizmus a részemről, de az előző helyen például az volt a benyomásom, hogy addig számítok amíg rendezem a számlát, s utána már terhes a jelenlétem.

Mindenesetre a műtét két napja alapján nagyon pozitív az összkép. A doktornő már az első találkozás alkalmával elnyerte a bizalmamat, s személy szerint nekem ez a legfontosabb. A személyzet végig előzékeny volt, mindent megtettek, hogy az adott körülmények között a legkomfortosabban érezzem magam. (Hozzáteszem, ezt a műtétet nem lehet élvezni, ezt egyszerűen túl kell élni.) Külön ki kell emelni, hogy az előirányzott hajszál mennyiséget (5000) nem sikerült átültetni, mivel két évvel ezelőtt már kinyerték a legjobb graftokat a donorterületről. A különbözetet távozáskor visszafizették természetesen, így az eddigiek alapján elmondhatom, hogy ha hasonló cipőben járó ismerőseim hajműtétről kérnek tanácsot, én a HairHungary csapatához fogom őket irányítani.


2016. október 3., hétfő

A műtét

Hát ezen is túl vagyunk, és most már minden jó lesz. Most hogy visszagondolok, kalandosan indult az első nap, mert véletlenségből a szomszédos társasház kertjébe fordultam be hétfő reggel; egészen hasonlított a két épület és nyitva volt a kertkapu is. Viszont sikerült valahogy úgy becsukni, hogy kifelé már nem nyílt. Így eshetett meg, hogy szeptember 19-én 7 óra 26 perckor a csendes pasaréti zöldövezetben a táskámban 800 ezer forinttal (igen, pénzügyekben kissé ódivatú vagyok) épp másztam ki a kerítésen :)

Alig fél órával később már a műtőasztalon feküdtem. A műtét maga két részből áll: érzéstelenítés, majd a hajhagymák (oké, graftok, hogy kerüljük a pongyola fogalmazást) kivétele hátulról. Ebédszünet után érzéstelenítés a befogadóhelyen, a miniatűr nyílások elkészítése (ez történhet még délelőtt is) s végül maga a beültetés. A technikai részletekre nem is vesztegetek több szót, most csak két meghatározó epizódot emelnék ki az első napról.

Elsőként jött a hajvágás, és ez is egy megrázkódtatás a maga módján. Akinek a kopaszodása már olyan mértékű, hogy rövid hajviseletre váltott, ez csupán formaság. Nekem viszont most jött el a pillanat, hogy teljes valójában szembenézzek a változással. Ugyanis az első hajműtétnek hála a kopaszodásom nem szembetűnő. Persze, ha vizes a hajam vagy bele kap egy nyári szellő, minden látszik. Na most úgy néztem ki mint aki az imént szabadult a dachaui haláltáborból. Ebbe az első sokk is közrejátszott, nagyon rövid hajjal nagyon előnytelennek tartom a megjelenésemet (nem véletlen, hogy a "nullás gép" helyett a nehezebb utat választottam).

Biztos sokakban felmerül, mennyire fájdalmas ez a beavatkozás. Többször, több helyen olvastam, hogy a műtét "lényegében fájdalommentes, mindössze az érzéstelenítő injekciók járnak apró kellemetlenséggel". Nos aki ezt kellemetlenségnek hívja, azt a Nagycirkusz igazán szerződtethetné, fakírnak.  Nyilván, fájdalmat és fájdalmat nem tudunk összevetni. Én annyit mondhatok, hogy nekem két éve és most is rémes kínszenvedés. Nem biztos, hogy a fájdalomküszöbünk van máshol, a maga módján elég harcedzett vagyok én is. De annak lehet jelentősége, hogy még se csonttörésem, se foghúzásom nem volt, szóval nem vagyok hozzászokva. Bár ami azt illeti, kicsit olyan mint amikor ismeretlen helyre megy az ember futni: másodjára rövidebbnek tűnik az út. Ezúttal már volt valami fogalmam róla milyen lesz az a sok-sok tűszúrás, így ez a második alkalom már nem járt olyan infernális fájdalommal.

A donor terület, ahonnan a graftok átvándoroltak

Azért sokat nyöszörögtem. Nem reagált a testem olyan gyorsan az érzéstelenítésre mint kellene, két nap alatt talán százötven tűszúrásnál is felszisszentem. Aztán a többiből (a hajszálak kinyerése és a beültetésük) már nem érzékeltem semmit, és ez így van rendjén. Délután egyenesen szabad foglalkozás: háttal ülök, a célterületen dolgoznak és közben lehet tévézni, kötni, tetriszen játszani bármit. Az ötlet maga tetszik, biztos jobb a Detroiti helyszínelőket bámulni vagy valami természetfilmet a Szaharáról, mert bevon és ezzel a fájdalmak is enyhülnek. De nekem ez egy feszült sorsfordító pillanat, nem tudok gombnyomása kikapcsolódni. Inkább koncentrálok a semmire. Legyen úgy ahogy a sebésznek a legjobb, számomra az a megnyugtató.

Hajbeültetés után



Maradjunk annyiban, hogy lelkileg nagyon megviselt az első műtéti nap. Úgy tekintek erre a hajbeültetésre, hogy egy lépés hátra, kettő előre. De ott és akkor ebből a visszalépést erősebbnek éltem meg. És elesettnek éreztem magam, pláne hogy a fele még hátravolt. Minden erőmmel próbáltam magamat rászorítani a pozitív gondolkodásra. Máskor olyan könnyen megy. A változás mély nyomokat hagyott bennem, hogy egyszerre nincs hajam. Ezt végletesen fogom fel, az elmúlással, hanyatlással azonosul. S a műtét vége aztán maga az újjászületés.

A második nap lényegében ugyanez zajlott le még egyszer. Szóval akár tekinthetjük két külön műtétnek is. Hétfőn legelöl középen erősítették meg a hajamat (számomra ez volt az igazán fontos), másnap pedig hátrébb mindenfelé, nagyjából egyenletesen eloszlatva.


2016. szeptember 19., hétfő

Mindenkinek megvan a maga keresztje

Az enyém minden kétséget kizáróan a hajhullás. A jövő heti műtét után viszont már elmondhatom, hogy a magam részéről mindent megtettem. Ez lényegesen jobb érzés, mert - ha nem is várható hogy olyan legyen a hajam mint a 10 évvel ezelőtt - lezárhatom magamban a problémát egy életre.

Félek a műtéttől, ez az ismeretlentől való félelem. Ez még természetesen azzal együtt is igaz, hogy nekem már a második ilyen beavatkozás lesz. Szóval elvileg nem érhet semmi meglepetés.

Remélem tényleg minden rendben lesz. A műtét biztos flottul fog menni ebben nem kételkedek; és bízom benne, utána az a néhány hét lábadozás is gyorsan és minden komplikáció nélkül eltelik...

2016. szeptember 9., péntek

Út a hajbeültetésig

Sokaknak kell szembenézni a hajhullással már fiatal korban, és a legtöbb ember számára ez nem okoz problémát. Legalábbis felül tudnak emelkedni rajta. Nem a haj teszi az embert, mondjuk,- és ha nem rólam lenne szó, maximálisan egyet értek az ilyen szentencia-szerű megállapításokkal.

Nos az én esetem merőben más, és ezzel nyilvánvalóan nem vagyok egyedül. Nálam a hajritkulás pillanatok alatt az egész életet átható problémává terebélyesedett. És ebben a tekintetben nem a külső az elsődleges; az önbizalmam illant el, s ennek rövidesen a társas kapcsolatok is a kárát látták. Örökös életszeretetem néhány hónap alatt a kilátástalanságba váltott, talán ez a legjellemzőbb - és ezek az érzések mindenkorra beleégtek a tudatomba. Akármilyen apró kudarcot végletesen éltem meg, a saját szerencsétlenségemet láttam bennünk; s ugyanígy a sikerélmény is keserédes ha aztán tükörbe nézek.


Összeomlott az életem. Ez objektívan nem igazolható, mert a legnehezebb félévben megírtam egy klassz MA szakdolgozatot, és nem hagyott el senki. De sokat torzult a személyiségem, már-már kerültem a társaságot, s haraggal gondoltam a saját testemre. Belül végtelen lejtőre kerültem, folytonos vívódással, lelki gyötrelemmel szégyenérzettel. 2014 nyarán az első hajbeültetés maga volt a megváltás.

Most jön a második, és bizonyára magyarázatra szorul hogy miért kell még egy műtét. Az a rémes ijesztő időszak már a múlté, de közben az eredeti hajam tovább fogyott. El tudom képzelni hogy két-három év múlva a beültetett sűrű és a kikopaszodó területek közötti kontraszt nevetséges lesz. 

A 2. hajbeültetés előtt
Nem akarok visszaesni...

Most azért esett a választásom a HairHungary csapatára, mert a profi szolgáltatás mellett személyes figyelmet fordítanak a páciensre. Reményeim szerint a kedvező első benyomásokat a következő hetek is megerősítik és feltett szándékom hogy ezekkel a sorokkal másoknak is útmutatást, bátorítást adjak.

Nos, akikben felmerült a hajbeültetés lehetősége, de még bizonytalanok, egy dolgot mindenképp tudniuk kell: férfias típusú (öröklött, hormonális) hajhullás esetén a hajműtétnek nincs alternatívája. Ez a legfontosabb felismerés; talán érdemesebb lenne ezt az egyetlen mondatot ideírni, csak százszor. 


Persze egymást érik a csodaszerek, sőt egy egész iparág kiépült, egészen úgy mint a rákos betegségek esetében. Sokan akarnak hasznot húzni mások kétségbeeséséből. Nem csak nyerészkedő csodadoktorokról van szó - nyilván persze sokan a maguk tudásával és eszközeivel önzetlenül segítenek. Ezeket a teljesen felesleges köröket én mind végigjártam. - Nincs baj a májammal, nem vagyok cinkhiányos. (Hosszasan tudnám sorolni a felsorolást). Nem kevés időt és pénzt megspóroltam volna vele, ha valaki kijelenti, hogy a gyógymód amire úgy áhítozok, nem létezik. De akárki is közli velem, mindig akad majd egy, aki ködös összefüggésekkel gyógyulást ígér. És ilyen a psziché, úgyis annak a szavára adok, aki ébren tartja a reményt.

Ezért hogy ne vesszen el a sorok között, leírom még egyszer az én kálváriám egyedüli érdekes tanulságát: a férfias típusú hajhullásra csak a hajbeültetés jelent megoldást.